MEMNÓN-KOLOSSZUSOK
– III. AMENHOTEP TEMPLOMA –

 

Az utolsó fennmaradt emlékei III. Amenhotep óriási templomának, amelyet az ie. 14. században építettek. A Memnón-kolosszusok 16,6 méter magasak + a 2 m magas talapzat, és közel 1300 tonnát nyomnak. Egy-egy vöröskvarcittömbből faragták őket, amiket a Kairó melletti Gebel el-Ahmar -i kőfejtőből hoztak.

Amenhotep, Hapu fia tervezte. A két hatalmas kőszobor, akik III. Amenhotepet, a templom építtetőjét ábrázolják, az első pülon előtt álltak.

 

A halotti templom mögött, annak főtengelyén épült a halotti kultusztemplom.
Falakkal körülvett előudvar közepét fasorral övezett mesterséges tó képezte. Ezt olyan pülon követte, aminél porticust kapcsoltak a főhomlokzatához. Az elrendezést kamrákkal kísért belső oszlopudvar, és a kultuszt szolgáló helységcsoport zárta le.

 

Strabo, a görög történetíró beszámol (Geográfia, XVII., 1., 46.) egy ie. 27-i földrengésről, ami összedöntötte a templom nagyrészét, és az északi szoborkolosszus is megrepedt a vállától a csípőjéig. Ezután, amikor a nap felkelt, énekelni kezdett.

"Reggelente, a napsugarak általi felmelegedés, és az éjszakai pára felszállása következtében a szobor citerához hasonló hangokat ad ki." (Pauszaniasz)

Memnón a hajnalt megszemélyesítő Éosz, és Titón fia volt. Akhilleusz megölte, és ezután szobor képében jelent meg Thébában, ahol anyja reggelente életre keltette. - tartja a görög mitológia. Nemsokkal a földrengés után görögök, és rómaiak zarándokoltak el a Memnón-kolosszusokhoz.

"Tudd meg, ó Thétisz, Néreusz lánya, Te, ki a tengerben uralkodsz, hogy Memnón lélegzik, és az anyai tűztől hevítve harsány hangot hallat Egyiptom Líbiai-hegységeinek lábainál, ott, ahol a Nílus megosztja a kapukkal ékes Thébát, míg Akhilleuszod, aki valaha nem telt be a harcokkal, ma néma a trójai mezőkon úgy, mint Thesszáliában."

(Aszklépiodotosz)

Ellátogattak, és belevéstek:

- Egyiptom 8 helytartója
- két légió prefektusa
- Théba négy főkormányzója,
- négy tartományi kormány
zó,

továbbá Hadrianus császár, és Sabrina császárnő.

"Audi(mus) Memnonem" - "Hallott(u)k Memnónt."

ie. II. században Septimus Serverus helyreállíttatta, innentől kezdve Memnón-kolosszusok zenéje elhallgatott.

 

Vissza a "Nyugat-Théba c. lapra"